TEJFELES BÖGRE

Miként az üdülőhelyek neveit, vagy az emlék feliratot, úgy a személyneveket magukon hordozó edények is (bögrék, kiskancsók, de főként falra akasztható tányérok) leginkább a szerelmi ajándékok közé sorolhatók, hisz az ajándékozó ezzel kívánta a megajándékozottat arra az eseményre vagy vonzalomra emlékeztetni, amely mindkettőjük számára fontos lehetett.

Ebbe a kategóriába tartozik a Rétközi Múzeum tejfeles keménycserép bögréje, amely az oldalán található kézzel festett minta alapján is megérdemli a figyelmet. A rajta szereplő női név azt mutatja, hogy szerelmi ajándék lehetett. Kiöblösödő hasára virágábrázolásként egy rózsát festettek, amelyet mindkét oldalon, szimmetrikusan elhelyezve, kék búzavirágcsokor és két-két gabonakalász egészít ki. A rózsa fölött, az edény füllel szemközti oldalán a „Róza.” felirat látható. Kihajló szájpereme alatt vékony kék csík fut körbe. A leltárkönyv szerint feltehetően Miskolcon készült a 19. század vége táján, de mivel nincs rajta márkajelzés, ehhez a gyártási helyhez való kötése bizonytalan. Ha mégis mélyebben elmerülünk az edényen szereplő motívumok vizsgálatában, érdekes párhuzamra lelhetünk: nemrég került látókörünkbe egy nagyobb méretű, Apátfalván – Nagy György és fiai bérleményének idejéből – egy 1893–1905 között gyártott festett kancsó, melynek oldalán ugyanezek a minták követik egymást, ugyanígy festve, ugyanazon kéz mestermunkájaként. Így hát kijavíthatjuk a korábbi leltározó által bizonyára a bögre eladójától hallott információ alapján beírt miskolci származási hely adatát – az 1906-tól már Bélapátfalvának nevezett településnévre.

Contact