Májusban régészeti gyűjteményünk egyik különleges darabjával, egy késő bronzkori apró, de annál érdekesebb tárggyal, egy vízimadárfej alakú töredékkel ismerkedhetünk meg A hónap műtárgya rovatunkban.

A tárgy kisméretű, vékony, bronzból öntött és egy vízimadár fejét ábrázolja. Alakja alapján leginkább kacsához hasonlíthatjuk, melynek nyakrésze íves és elnyújtott, alul viszont hiányos. Feltehetően eredetileg egy nagyobb méretű bronztárgyhoz, esetleg egy edényhez tartozhatott, amelyről letörött. A tárgy Kisvárda határában, a Szigeten került elő 2022-ben, amikor a Rétközi Múzeum tervásatást végzett a területen. Múzeumunk 2018 óta folytat régészeti kutatásokat a lelőhelyen, amelynek eredményeként számos késő bronzkori tárggyal gyarapodott gyűjteményünk. Kutatásaink előzménye, hogy 2000 tavaszán egy bronz kincslelet került elő a területen, melyet a megtaláló a vármegyei múzeumnak ajándékozott. A bronztárgyakat – egy tokosbalta, egy fűrész töredéke, két sarlóhegy, egy tű, egy köpűs nyílhegy, egy huzaltöredék, egy lemeztöredék és kisebb rögök – mezőgazdasági művelés hozta a felszínre. A leletegyüttes érdekessége, hogy az apróbb tárgyak az egyik balta belsejébe voltak elrejtve. Ezt a kincsegyüttest egészítettük ki kutatásaink során további 40 késő bronzkori és 19 egyéb régészeti korú, kisebb-nagyobb fémtárggyal, köztük a vízimadárfej alakúval is.

A késő bronzkor időszakában a temetők a települések közelében, de azoktól elkülönülve, gyakran folyóvizek partján voltak. A víz a korszak hitvilágában szakrális határvonalat, átjárót képezhetett az élők és holtak birodalma között. Ebben az átmenetben jutott kulcsszerep a vízimadaraknak, melyeknek ábrázolásaival – mint a kisvárdai Szigeten talált madárfejjel – gyakran találkozunk a bronztárgyakon. A mitológiai hagyomány szerint e madarak a lelkek vezetői voltak, ez magyarázhatja, hogy miért díszítették alakjukkal még az élet kioltására használt kardokat is. A madármotívumokat gyakran felkelő napkorong vagy napbárka egészítette ki, mint ahogyan azt a környékünkön, Dögében és Tuzséron előkerült kardok markolatán is megfigyelhetjük.

Kisvárda határában több alkalommal is kerültek napvilágra a késő bronzkorra (Kr.e. 1300–900) keltezhető kincsleletek, amelyek elrejtésének módja és oka máig igen rejtélyes. Az európai késő bronzkor egyik legjellegzetesebb jelensége a többségében bronztárgyakból, kisebb részben aranytárgyakból álló kincslelet – régészeti szakkifejezéssel a depó.  A kincsek elrejtése – deponálása – összetett, legtöbbször rituálisan szabályozott társadalmi és vallási cselekmény volt. A kincs összeállításánál és az elrejtésénél jelentéssel bírt a tárgyak típusa, a tárgytípusok kombinációja, a tárgyak állapota és azok elrendezése is. A legtöbb ilyen leletegyüttes településeken belül, tárológödrökben vagy házak padlója alól került elő. Vannak temetkezésekhez kapcsolódó kincsek is. A depók egy részét a korabeli településektől távol, szent körzetekben, ligetekben, szikláknál, barlangokban, folyók, tavak medrébe helyezték el.

A kincsleletek különböző módon értelmezhetők. Az értelmezésben a leletegyüttesek előkerülési helye, a tárgyak típusa és állapota adhat támpontot. Ezek alapján lehetnek az elhunyt emlékének szentelt halotti áldozatok, háborús veszély miatt elrejtett vagyontárgyak, kereskedők lerakatai, vándor kézművesek készletei vagy a természetfeletti erőknek szentelt áldozat.

A vízimadárfej alakú tárgy mérete: 3,25 cm x 0,40 – 0,60 cm, leltári száma: 2026.1.1.

A Rétközi Múzeum legújabb régészeti kiállításán, a Bronz. Kincs. Elásott világ címet viselőn, többek között a vízimadárfej alakú tárgyat, a kisvárdai kincsegyüttest, illetve a napbárka motívummal díszített dögei és a tuzséri kardokat is megnézhetik a látogatók, továbbá a késő bronzkor időszakáról és deponálás rejtelmeiről is számos érdekességet tudhatnak meg. Várjuk Önöket nyitvatartási időben!

Felhasznált irodalom:

Zoltán Fekete: Ein spätbronzezeitlicher Depotfund aus Kisvárda-Sziget. A Jósa András Múzeum Évkönyve 44 (2002) 47–55.

Tarbay Gábor: A bronzkori kard útja. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest 2023.