festmény

olaj, rétegelt lemez, 50×60 cm,

jelzés jobbra lent: DB 47

leltári száma: 1991. 9. 4.

2022-ben elindítottuk képzőművészeti gyűjteményünk kiemelkedő darabjainak bemutatását is a hónap műtárgyai között, mégpedig három Diószegi festménnyel (Zsuzsi néni varjakkal, Tejesasszonyok, Ruszin ház). A három festmény azok közül való, melyeket 1989 májusában Diószegi Balázs ajándékozott a kisvárdai Rétközi Múzeumnak. Mindhárom festmény a művész korai, kísérletező, nyíregyházi korszakának terméke, annak a korszaknak, melyben technikailag megfért egymás mellett a kontúros monumentalitásra törekvő rajz, a lazúros akvarell és az 50 cm-nél kisebb kisplasztika. Ez a periódus azonban nemcsak technikailag, hanem tartalmilag is kísérletezés, pontosabban útkeresés volt, és ebből a korszakból származik ez a negyedik alkotás is, a Nyíregyházi fiákeres.

Amikor ezt festette, Diószegi már túl volt a Szabadiskola, azaz a Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola megalapításán, kiteljesítésén, kitűnő tanítványai, jó kapcsolatai voltak Nyíregyházán és környékén, felfedezte magának a nyírségi tájat, magányos kirándulásokat tett a vidéken és a városban is. Ebben az időszakában születtek meg azok a kisvárosi zsánerképek, melyek ugyanúgy részei alkotói programjának, mint a paraszti létet megörökítő alkotások, csak talán nem annyira tudatosan illeszkednek abba. Diószegi életművét ugyanis végigkísérik az urbánus életképek, utcarészletek, ezek közé tartozik a Nyíregyházi fiákeres mellett a Rétközi Múzeum tulajdonában levő Nyíregyházi utca (1946) és Szarvas utca (1954) is.

Bár művészetében 1947 és 1949 között érezhető valamilyenféle elbizonytalanodás is az útkeresés mellett, mindhárom alkotásban felfedezhetőek már művészetének jellegzetes stílusjegyei. A Nyíregyházi fiákeres szűk kivágású kép, színei esti órát sugallnak. A képen egy fehér, lábát emelő lovacska halad az éjszakában. Mozgásban van ugyan a fiáker, a ló emeli lábát, de mégis a lassúság, a komótosság árad felénk. A fiáker mozog a célja felé, de nem siet, a fiákeres arcának részleteit nem látjuk. Valahol egy kisváros közepén lehet, talán egy templomfal vagy nagyobb épület előtt, melyen egyaránt látszik a ló és a fiákeres árnyéka. Az egész a kisvárosi mindennapok egyhangú, nyugodt hangulatát sugallja. Bár már ezen a képen is látszik, hogy a művész szeret széles ecsetvonásokkal és viszonylag kevés színnel dolgozni, itt a központban lévő fehér ló piros hámja, a fiáker piros kerekei és az utat szegélyező, a kép jobboldalán elénk tolakodó sárga, hórihorgas, fehér körtéjű lámpa azért színessé, melegebbé, meghittebbé teszi a látványt, enyhít valamit a szűk kivágás okozta bezártság érzetén. A fiáker hátsó, fekete része belerajzolódik egy narancssárgás, talán tégla házfalba, melynek fekete teteje összeolvad a nagyon sötét, szintén feketébe hajló éggel, de ez a háttér, a szemlélő nem erre figyel, hanem azt várja, hogy elhaladjon előtte is a lassan, egykedvűen lépkedő piros hámos fehér lovacska. Ez az 1947-es kép már felvillantja a küldetéses parasztfestő egyedi szimbolikáját, ugyanakkor megőriz valamit az újvidéki évek fiatal, társaságot kedvelő, női portrékat festő alkotóból is.

Diószegi Balázs (1914–1999)

Diószegi Balázs 1914. november 16-án született Kunszentmiklóson. Elemi iskoláit és a gimnáziumot szülővárosában végezte. 1933-ban érettségizett és még abban az évben felvették a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1938-ban szerzett középiskolai rajztanári diplomát.

Tanári állásokat vállalt Debrecenben (1938–1939), Miskolcon (1940-1941), Újvidéken (1941–1943). Hosszabb időre a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőben (1943–1957) állapodott meg. 1957-ben Kiskunhalasra költözött, itt bontakozott ki a maga teljességében művészete.

Életében számos hivatalos elismerésben részesült. Ezek közül a legjelentősebb az 1980-ban elnyert Munkácsy-díj. Kiskunhalas városa Pro Urbe (1980) díjjal tüntette ki és díszpolgárává választotta (1998). Életében több mint 50 egyéni kiállításon mutathatta be műveit.

1999. február 1-én, Kiskunhalason hunyt el.